"LELKI TÁRSAM"

^{írta: Mark Gungor, fordította: Jóföldi Barna}
 
Sokszor kérnek meg, hogy adjak tanácsot keresztény egyedülállóknak. Mivel keresztény szingliként nincsen tapasztalatom, így ez nem is olyan könnyű dolog. Házasként élek már 35 éve.
Ennek ellenére megpróbálok irányt mutatni azoknak, akik egyedülállók és keresik a párjukat. Van egy terület, ami kifejezetten problémás az emberek számára. Ez az uralkodó szemlélet beszűrődött a keresztény kultúránkba is. Ez a „lelki társ” elmélete.

Tudom, hogy nem nagyon leszek népszerű emiatt, főleg a nők között, de ez a tökéletes „lelki társ” gondolata - aminek egyáltalán nincs nyoma az eredeti keresztény gondolkodásban, hogy Isten csak neked teremtett kifejezetten egy embert - ez az elmélet a párszáz forintos, negédes, romantikus novellák terméke. A mítosz „Amikor felnősz,” - suttogja a szél a fiatal lány fülébe - „találkozni fogsz a lelki társaddal – azzal, akivel megoszthatod az életed és megtapasztalhatod a csodálatos, örömteli szerelmet. Ott találjátok magatokat összefonódva egy boldog házasságban egyesülve.” „Honnét fogom tudni, hogy ki lesz az?” – kérdezi a lány – „Hogyan fogom megtalálni az Igazit?” „Ó, ne aggódj,” – súgja a szél megnyugtatóan – „a sors elrendezi, hogy találkozzunk a lelki társunkkal. Találkozni fogsz az Igazival és utána boldogan éltek, míg meg nem haltok.”

A gondolat, hogy van egy különleges ember csak számomra – az én lelki társam – egy állítólagos veszekedésből származik, ami az emberek és a görög isten, Zeusz között zajlott. A görög mitológia szerint mi emberek 4 kezű, 4 lábú, 1 fejű és 2 arcú lények voltunk. Mivel Zeusz félt, hogy az istenek hatalmi befolyása esetleg sérülhet az emberek által, ezért úgy döntött, hogy minden lényt kettéválaszt. Így arra kárhoztatva minket, hogy egész életünkben reménytelenül bolyongjunk mindaddig, amíg meg nem leljük azt a másik felünket, akitől elválasztottak: a lelki társunkat. Azt mondják, hogy a mi csillapíthatatlan vágyunk a tökéletes szeretet iránt, az nem más, mint Zeusz terve arra, hogy minket elfoglaljon – távol tartva minket, hogy beavatkozzunk az istenek hatalmába.
A fentiek alapján, egy ember lelki társa: az „egy lénynek” az az egyetlen, kizárólagos másik fele – aki nélkül sose leszünk annyira boldogok.

Manapság milliók teszik kizárólag Zeusz kezébe boldog házasságuk reményét. Ha ez igaz lenne, akkor ha egy kapcsolat elbukik, akkor az nem azért volna, mert mi valamit rosszul csináltunk, vagy nem csináltunk jól, hanem mert egyszerűen nem találtuk meg a Nagy Ő-t. Tehát, amikor egy kapcsolat nem sikerül, akkor a legjobb amit mi halandók tehetünk az, hogy elvágunk minden szálat és visszatérünk a Nagy Ő utáni kereséshez, akit ha megtalálunk, akkor majd boldogan élhetünk, míg meg nem halunk.
De most komolyan! Az a gondolat, hogy mi valaha 2 arcú, 4 kezű és 4 lábú lények voltunk, akiket ketté választottak a görög istenek, nem hangzik őrültségnek? És nem gondoljuk, hogy ha egy dolog a mitológiában gyökerezik, akkor az egyszerűen mitológia? Ezek ellenére ez az elmélet általános lett; a legtöbb ember ma hisz ebben, még a nem Zeusz követők is.

A nézet, hogy van egy előre elrendelt, kizárólagos, egyedüli nagy Ő valahol mindannyiunk számára, még a keresztény gondolkodásmódba is beszivárgott. Mi átszellemítettük. Még tanítjuk is, hogy „Isten készített egy másik embert csak és kizárólag neked.” Ne már! Ha ez nem az önző és önimádó gondolkodás összefoglalása, akkor nem tudom mi.
Isten nem teremtett egy másik emberi lényt csak azért, hogy kielégítse a te szükségeidet és hogy úgy érezd, hogy „egész” lehetsz. Mégis nagyon sok hívő imádkozik azért, hogy Isten vezesse őket az „Igazihoz”. Ahelyett, hogy egy reális és bibliai megközelítés szerint küzdené magát végig a társválasztás folyamatán és döntésein.

Némely felekezetben még olyan szintre is emelték ezt a dolgot, hogy a szülőket bátorítják arra, hogy imádkozzanak az „Igaziért” a gyermekük számára már akkor, amikor fiatalok. Ahelyett, hogy azért imádkoznánk a gyermekeinkért, hogy magukévá tegyék a becsületességet, igazságot, bölcsességet, önfeláldozást, jóságot…stb. – mindazokat a dolgokat, amik őket igazán jó társsá tehetik bárki számára, akivel úgy döntenek, hogy együtt élik le majd az életüket – inkább imádkozunk a „nagy Őért”, akit Isten már eleve kiválasztott a gyermekünknek.

Sokak meglepetésére, egyáltalán nincs semmilyen bibliai alap erre. A Biblia sose mondta, hogy találd meg az egyetlent, akit Isten neked választott. Azt tanítja hogyan élj helyesen azzal az emberrel, akit választottál. E két fajta megközelítés között ég és föld a különbség. Az első azt feltételezi, hogy az élet, a szerelem, a romantika, a házasság az annak az eredménye, hogy egy pár az Isten tanítása szerint él – ami sosem hibádzik. De a másik verzió, az igaz szerelmet és a házasságot az emberi döntések és felelősség alapjaira teszi, ami már közel sem annyira romantikus és vonzó.
Sokan hőbörögnek, amikor ezeket mondom és kérdezik tőlem: „Akkor mi a helyzet Izsákkal, aki imádkozott azért, hogy Isten hozza el neki a megfelelő társat, amikor a kútnál volt?” Először is Izsák sosem imádkozott ilyet; Ábrahám szolgája volt az. Ábrahám visszaküldte a szolgáját a hazájába, hogy találjon egy rokont a fiának Izsáknak, hogy megnősüljön. Igaz, a szolga imádkozott a kútnál, hogy Isten segítsen neki megtalálni a megfelelő lányt, de ő egyáltalán nem egy áldott lelki társat keresett, hanem Ábrahám rokonait. Valójában, ha olvasod a történetet Mózes első könyvében, a szolga egészen addig nem kezdi el Isten dicsérni, amíg ki nem deríti, hogy a lány Ábrahám rokona.
Szóval, ha neked megfelel, hogy az apád egyik alkalmazottja elmenjen keresni egy rokont neked házastársnak, akkor úgy vélem helyénvaló úgy imádkoznod, hogy Isten vezesse őt az „igazihoz”. De minden más esetben a Biblia szerint egyértelmű, hogy a házasság a te döntésed – nem egy isteni rendelet eredménye.

Igazából összesen két eset van a Bibliában, amikor Isten kifejezetten megmondta valakinek, hogy kihez menjen hozzá. Az egyik, amikor Isten szólt Józsefhez, hogy vegye el Máriát feleségül. József el akarta hagyni, amikor megtudta, hogy terhes, mivel tudta, hogy nem ő az apa. De Isten kinyilatkoztatta neki, hogy a terhesség a Szent Szellemtől volt – egyértelműen egy egyedi helyzetről van szó. De még ebben az esetben is József már előtte kiválasztotta Máriát.
A másik eset, amikor erről volt szó, az az amikor Isten azt mondta Hóseásnak, hogy vegyen el egy prostituáltat. (Bevallom, hogy ha azon gondolkodsz, hogy elvegyél egy prostituáltat, akkor valószínű isteni kinyilatkoztatásra van előtte szükséged.) De még ebben az esetben sem mondta meg Isten, hogy melyiküket vegye el. Ez Hóseáson múlt!
Annak ellenére, hogy nincs alapja a Bibliában, mégis van valami ebben a “lelki társ” elméletben, ami olyan mint a szirének éneke az embereknek. Akarunk hinni benne – ez olyan romantikus. És ezzel a vággyal mélyen a pszichénkben, figyelmetlenül beleolvassuk ezeket a gondolatokat a Bibliába. Szomorú kimondani, de az a Szent Írást, ami megszámlálhatatlanul sokaknak hozott kimondhatatlan megnyugvást és áldást, azt újra és újra arra használják, hogy alátámasszanak vele számos tarthatatlan álláspontot. Azt hiszem a probléma az, hogy nem értjük az igazi szeretet működését. Azt hisszük, hogy értjük. Dalaink, filmjeink, romantikus regényeink és TV műsoraink mind azt visszhangozzák, hogy az igaz szerelem akkor jön, ha találkozol a megfelelő emberrel, aki a lelki társad. És ez derült égből villámcsapásként jön – egy elmélet tele rejtéllyel és romantikával.
Szóval a romantikus szerelem utáni hajsza továbbra is elfoglalja az emberek fejét, még azután is, hogy megházasodnak! Az eredmény: magas válási arány és alacsony házassági boldogsági mutató.
Az igazság az, hogy a sikeres házasság nem annak a következménye, hogy megtalálod a megfelelő embert, hogy a megfelelő érzések jönnek, hogy a megfelelő gondolataid vannak, sőt annak sem, hogy megfelelően imádkozol, hanem annak, hogy a megfelelő dolgokat teszed. Ennyi.

Miért nem készített Isten csak neked egy másik embert?
Mivel tudja, hogy az ő alapelvei a szeretetről, az elfogadásról, a türelemről, a megbocsátásról működnek, és működni fognak mindig, minden esetben – függetlenül attól, hogy te kihez mész hozzá. Ezért Pál apostol sem azt mondta, hogy hogyan találjuk meg a „nagy Őt”, hanem, hogy olyat keressünk, aki igazán a szeretet, elfogadás, türelem és megbocsátás alapelveiben hisz és azok szerint él. Úgy írta le ezt az embert, hogy „hívő”.
Még akkor is, ha nem hiszem, hogy lenne olyan, hogy „lelki társ”, nem mondom azt, hogy az udvarlás során ne keress olyat, aki „különleges” – akivel összeillesz, akivel meg tudod érteni magad. Ha egyedülálló vagy, szerintem jogos, ha ezt elvárod, sőt igyekezz olyat találni, akivel mély érzelmeket tápláltok egymás iránt, akihez vonzódsz és akivel összeillesz. Ezek ellenére úgy gondolom, hogy a házastársad megtalálása a legkisebb része egy élten át tartó együtt utazásnak.
Egy nagyszerű házasság az leginkább két ember elhatározása egymás mellett és utána pedig a szeretet, elfogadás, türelem, megbocsátás, önfeláldozás, önzetlenség alapelveinek alkalmazása az elkötelezett kapcsolatban. A házasság sokkal inkább kemény munka, mint isteni szerencse, sokkal inkább arról szól, hogy találj valakit, akit szeress, mint hogy találj valakit, aki megfelel a te személyes elvárási listádnak.